Régebbi kiemelt témáink
Befogadó Munkahely Díj 2007. évi pályázati felhívás



Tisztelt Humántőkéért felelős Vezető!

Bizonyára Önnek is fontos, hogy a nagyobb figyelmet igénylő dolgozók is a legtöbbet hozzák ki magukból. Talán Ön is példás munkáltató, akitől sok más munkáltató, szakértő szívesen tanulna! Amely cég nevéhez minél szélesebb körben kapcsolódhatna az érzés: "EZ EGY RENDES CÉG, FIGYEL A MUNKATÁRSAIRA IS".

Harmadszorra írtuk ki a "Befogadó Munkahely" díjat. A kitüntetés célja, hogy kiemeljük azon munkáltatók jó gyakorlatait, akik figyelmet fordítanak a munkahelyi esélyegyenlőség elősegítésére, a hátrányos helyzetű csoportok védelmére. Nekünk fontos, hogy a nyilvánosság felfigyeljen azon vállalkozásokra, amelyek humánpolitikájában lényeges szempont a munkahelyi esélyegyenlőség. A díj további célja az is, hogy más munkáltatók figyelmét is ráirányítsa a munkahelyi esély-megerősítés lehetőségeire.

A díj védnöke dr. Demszky Gábor.

A pályázatok beadási határideje 2007. október 31.

Az ünnepélyes díjkiosztásra évente novemberben kerül sor egy szakmai rendezvény során, melyen a Fővárosi Önkormányzat vezető képviselői mellett az illetékes minisztérium is magas szinten képviselteti magát. . Maga a díj pénzjutalommal nem jár, de a nyertesek használhatják a "Befogadó Munkahely 2007" címet és logót, valamint emlékplakettet kapnak.

Külön értékeljük a vállalkozásokat és az intézményeket, nonprofit szervezeteket. A díjazottak példás tevékenységéről és a díjazás indoklásáról ezúttal is kiadvány készül, amelyet eljuttatunk több ezer munkáltatóhoz, szakmai szervezetekhez, a sajtó képviselőihez. Idén a pályázók területi hatókörét kiszélesítettük országosra. Így a vidéken működő munkáltatók is bemutathatják, hogy a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, milyen intézkedéseket tesznek a munkahelyi esélyegyenlőség megerősítése érdekében.

Az elmúlt években díjazottairól:

For-profit vállalkozás kategóriában

a.. a Hewlett Packard Magyarország Kft., amely vállalatnak sokszínűségi politika egyik alapértéke, anyavállalatuk segítségével példa értékű diverzitást támogató stratégiát, felelősi rendszert alakítottak ki. b.. a Magyar Telekom Nyrt, akik nemcsak saját szervezetükön belül figyelnek a sokszínűségre, befogadó munkáltatói attitűdre, hanem erre ösztönöznek más munkáltatókat is.

Költségvetési és non-profit szervezetek kategóriában

a.. a Motiváció Alapítvány, akik nagy erőfeszítéseket tesznek a fogyatékos foglalkoztatásért. Felvételnél előnyben részesítik a megváltozott munkaképességű- ill. fogyatékos jelentkezőket. b.. a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Korháza, aki a fogyatékosokkal, köztük a vakokkal kapcsolatos programok terén mutatott fel sok innovatív és egyedülálló gyakorlatot.


Pályázati felhívás (letölthető)
Pályázati adatlap (letölthető)

Intézménykereső



Budapest

Budapest Főváros gazdasági társasága

Hírek, közlemények