Kutatások, elemzések


Tanulmányaink és kiadványaink az alábbi táblából ingyen letölthetőek. Egyes kiadványok nyomtatott formában is rendelkezésre állnak. Ezekről érdeklődjön a Képzési Csoportnál (elérhetőség a Kapcsolatok menüpontban)



MONITORING JELENTÉS A FŐVÁROS 2016. ÉVI FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI HELYZETÉRŐL és BESZÁMOLÓ BUDAPEST FŐVÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSULÁSÁRÓL
A Fővárosi helyi esélyegyenlőségi program beavatkozási akciótervének 2018–2020–ra tervezett módosítása
Fővárosi hajléktalanok közfoglalkoztatásának tapasztalatai
MONITORING JELENTÉS A FŐVÁROS 2014. ÉVI MUNKAERŐ–PIACI HELYZETÉRŐL ÉS A FŐVÁROS MUNKAERŐ–PIACI ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI AKTIVITÁSAIRÓL
BESZÁMOLÓ a Fővárosi települési esélyegyenlőségi program végrehajtásáról a 2010–14–es időszakban, illetve javaslatok a fejlesztési lehetőségekre a 2015–17–es időszakra
BESZÁMOLÓ A Fővárosi települési esélyegyenlőségi programban 2014–ben végzett tevékenységekről, illetve javaslatok a fejlesztési lehetőségekre 2015 évre
ÖSSZEFOGLALÓ a Budapest új városfejlesztési koncepciójában részletezett, a Motiváció Alapítvány közreműködésével végzett AKADÁLYMENTESÍTÉSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 2010–14.
MONITORI JELENTÉS a fővárosban élő, vagy oda látogató fogyatékos emberek esélyegyenlőségének javítása érdekében meghatározott feladatok Motiváció Alapítvány általi végrehajtásáról
Monitoring jelentés a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről és a települési esélyegyenlőségi program végrehajtásáról 2013.
Monitoring jelentés a főváros 2011. évi foglalkoztatáspolitikai helyzetéről és esélyegyenlőségi intézkedéseiről
Beszámoló A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Budapest - több mint esély! című Fővárosi települési esélyegyenlőségi program 2010-2011. évi teljesítéséről
Monitoring jelentés a főváros 2008. évi foglalkoztatási helyzetéről
Monitoring jelentés a főváros 2007. évi foglalkoztatáspolitikai helyzetéről
Monitoring jelentés a főváros foglalkoztatáspolitikai helyzetéről 2006
Monitoring jelentés a főváros 2004. évi foglalkoztatáspolitikai helyzetéről
Monitoring jelentés a főváros 2003. évi foglalkoztatáspolitikai helyzetéről
Monitoring jelentés a főváros 2002. évi foglalkoztatáspolitikai helyzetéről
KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK GYŰJTEMÉNYE 2008.
A flexicurity közös alapelvei felé
Tanulmány a munkaadók véleményfeltárását felmérő kérdőíves kutatásról
Országos felmérés az esélyegynlőségi tervekről és a munkahelyi esélyegyenlőségről
Felmérés az esélyegyenlőségi tervekről (összefoglaló)
Települési esélyegyenlőségi igényfelmérés
Szándék és valóság a szakképzésben
Tájékoztató a Fővárosi Önkormányzat szervezeteinek esélyegyenlőség elősegítéséért tett lépéseiről
Az idősödő munkavállalók munkaerő-piaci helyzete a Közép-magyarországi régióban
A munka - magánélet összeegyeztetését segítő és gátló tényezők Magyarországon
Fővárosi foglalkoztatási szolgáltatások gyűjteménye 2005
Közfoglalkoztatás Budapesten - 2004.
Nők foglalkoztatási helyzete Budapesten 2004.
Romák foglalkoztatási helyzete Budapesten 2004.
"Diplomás munkanélküliség a fővárosban"- Szakmai konferencia

TÁMOGATÓINK